A régiók építészetének kortárs gondolkodásba emelése a mai magyar építészet egyik legfontosabb kérdése. Ez a probléma a formai kérdések mellett elsősorban a települések szerkezetének és működésének megértését és az ebbe ágyazott, egyre nagyobb veszélybe kerülő hagyományok felfejtését teszi szükségessé.

Az elmúlt két évben két iskolaépület épült Csornán, a Kisalföld egyik meghatározó, nagyrészt a régi településstruktúrát követő szerkezetû mezővárosában. Az itt bemutatott iskola a kisebbik, 3h iroda által tervezett épület által felvetett gondolatokat még tovább viszi, a mai magyar építészetben egyedülálló színvonalú példát teremtve.

Az épület kialakítása és működése értelmezhető úgy is, mint egy tanulmány a városról és a benne lehetséges tevékenységek formáiról. A feszes tömeget olyan útvonalak és terek metszik ki a telek kubatúrájából, amik mind a korábban itt létezett és egy kisvárosban ismert közterek modelljei. A megmaradt átjárás a keskeny telken keresztül a párhuzamos utcába (a másik iskolaépület felé) új értelmet nyert azzal, hogy a szomszéd épület gyönyörű arányú és nyersen hagyott tűzfalával szemben felépült az iskola. Ezáltal nemcsak az útvonal ill. annak tere nyert határozott formát és vált a köztes tér – a kisvárosok egyik legnagyobb titka és értéke – sokkal sűrűbbé, hanem a hozzá kapcsolódó, megnyíló félprivát terek az iskolában (galéria, az egyik belső udvar) új városi közeget is teremtettek az eddigi hátsókertek között.

A belső funkciók is a városias külső ill. átmeneti terek köré szerveződnek az épületben, ami – ahogy nagyvonalú belső terei a külsõ, de zárt udvarokhoz kapcsolódnak – ezáltal minden nosztalgia nélkül teremti meg a hagyományos kisvárosi-falusi porta funkcionális rendjét és az ahhoz kapcsolódó egyszerű formákat. A legelső átrium a tanári és az adminisztráció tereit rendezi egy csoportba, a középső, félig felnyíló udvar a gyerekeké, a leghátsó pedig a város és a nyilvános területek felé nyit, átmeneti teret képezve a nyilvánosság számára is elérhetõ belsõ terek és az átjáró között. A zárt belső tércsoportok közötti folyosók, lépcsõk és belső nyílt terek a város látványainak, átlátásainak, mozgásformáinak sûrített és így igen intenzív modelljét adják –az idejük java részét itt töltõ, különböző mértékben sérült gyerekek így mintegy saját ’iskolát’ kapnak a városról, kézikönyvet a terekhez, amiket egyébként valószínûleg bizonytalanul és korlátozva tudnának csak használni.

Az anyaghasználat, a színek jelszerű megkülönböztetései – az egyes közlekedő funkciók, az udvarok funkciócsoportjaihoz tartozó saját karakterek – mind ezt a gondolati rendet erősítik, egyúttal az épület zárt tömegének ellenére annak felnyíló, könnyed, elsõsorban a város tereibõl kialakuló jellegét erősítve. A téglafelületeken megnyíló ablakok belsõ falai festettek, a be nem forduló burkolat is inkább a felületek határoló tulajdonságát és a mögöttük felnyíló újabb tereket, a terek kapcsolódási pontjait hangsúlyozzák, mint a zárt, zömök tömegszerűséget.