A kiállítási installációt két egymással és a kiállítás anyagával – Kepes György és Frank J. Malina fénnyel kísérletező műveivel – szorosan összefüggő koncepció szervezi.
Az első a múzeumi terekben a fénytörések és -visszaverődések elvére szerkesztett, de szabadon bejárható útvonal, mely egyben az installációk és bútorok elhelyezését is meghatározta. A kiindulási koncepcióban még közel folytonosnak gondolt podesztsor a látogatók számára fénypontokként megjelenő képek soraként lett volna érzékelhető a sötét terekben. A kiállított művek igényeinek és a kurátori koncepciónak megfelelően végül a bútorok és installációs falak elhelyezése rajzolja ki a kiállítóterekben visszaverődő fénysugár vonalát. A világító belsejű bútorok nyitott végfalai is ezt a hatást erősítik.
A művek eltérő tulajdonságaira és megvilágítási igényeire adott válasz a termek színezési koncepciója. A kiállítóterek a művekhez igazodva egy folytonosan sötétedő térsor részeivé váltak. A Kepes fotogrammok világosszürke termeiből a látogatók egyre sötétebb festésű tereken át juthatnak el Malina világító lumidyne képeinek fekete termeibe. A központi terem, mely a művészi kapcsolódások tere, önmagán belül is megvalósítja ezt a világos-sötét átmenetet.
A sötétedő termek atmoszférájához illeszkedve a képek megvilágítására mindenhol helyi világítás szolgál. A kiállítotott művekhez kapcsolódó dokumentáció ezzel szemben a természetes fénnyel megvilágított, így a dokumentumok, könyvek olvasásához kellemes környezetet biztosító ablakos terembe került.
