A MOL Campus projektje megmutatta, hogy a belsőépítészet miként képes elindítani és támogatni az átalakulási folyamatokat a munka világában. Mindezt úgy, hogy az embereket helyezi a tervezés középpontjába, egyúttal változatosságot és otthonosságot nyújt a dolgozók számára a közösségi és találkozási helyszínekkel, valamint az elvonulást és a koncentrációt szolgáló terekkel.
A Foster + Partners és a Finta Studio által tervezett 28 emeletes MOL Campus székház Magyarország legmagasabb épülete, és Budapest városképének új, meghatározó eleme. A berlini Kinzo és hazai partnereként a Minusplus, számos nemzetközi versenytárssal szemben, 2018-ban nyerte el a munkahelyi stratégia kidolgozását és a belsőépítészet tervezését, azzal a koncepcióval, hogy a székház új, agilis munkakörnyezetei elindítják és támogatni fogják a MOL Group hosszú távú 2030+ stratégiájának céljait, a cég kulturájának változását. A változás menedzsereiként a Kinzo és a Minusplus egyetlen folyamatban egyesítette a projekttanácsadást, a programalkotást, a belsőépítészeti tervezést és a megvalósítás felügyeletét.
A MOL Campus egy toronyházból és a hozzá tartozó ötemeletes pódiumépületből áll, 43 000 négyzetméteres irodai alapterületén mintegy 3600 munkahelyet foglal magába. A belsőépítészeti tervezés során kulcsfontosságú volt, hogy ennek a nyitott és transzparens épületnek a lehetőségeit minél jobban kiaknázzuk, azt a vállalat és alkalmazottainak igényeihez igazítsuk Ehhez a városi élet újrateremtésének koncepciója nyújtott segítséget. Ahogy minden városban vannak különleges helyek, amiket az emberek használnak és magukévá tesznek, úgy a munkakörnyezet sem más: nem lehet általános és felcserélhető, hanem a vállalati kultúra visszatükröződése és egyben egy olyan hely, ahol a dolgozók otthon érzik magukat. A MOL Campus lehetőséget ad az alkalmazottaknak arra, hogy megválasszák a számukra legkedvezőbb környezeteket mind az elvonult munkavégzéshez, mind a közösségi élethez, mert a Kinzo és a Minusplus az embereket helyezte a belsőépítészeti tervezés középpontjába.
Az átalakuló vállalati kultúra visszatükröződése és otthonosság a dolgozók számára – MOL Campus irodáinak előremutató belsőépítészete példaként szolgálhat minden jövőbe tekintő és a változás mellett elkötelezett vállalat számára.